Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


XI. Balatongyöröki Tűzoltónap 2011

2011.07.30

2011. július 30-án rendezték a XI. Balatongyöröki Tűzoltónapot, melyre mi is elmentünk 13 fővel.

Reggel fél 8kor indultunk a szertárból, majd nem sokkal 9 óra után oda is értünk a györöki találkozó helyre.

Bejelentkeztünk, hogy megérkeztünk, átvettük a főzőversenyhez szükséges dolgokat, helyet kerestünk magunknak majd elkezdtük a főzést.

A kikötés az volt, hogy amit kaptunk alapanyagot azt mind fel kellett használni.

 

 

img_0744.jpg

 

11 órakor indult egy felvonulás Balatongyörök utcáin. Kocsiba pattantunk (valaki tetőre ült) és beálltunk a menetbe. Az ország különböző pontjairól érkeztek tűzoltócsapatok, sőt még szlovéniából is jöttek. Vas megyéből rajtunk kívül még ott volt Táplánszentkereszt, Hosszúpereszteg, Csepreg valamint a BPW-Hungária tűzoltócsapata is.

Fél 12kor koszorúzás volt a balatongyöröki Szent Flórián szobornál, és azt is megtudhattuk, hogy idén ünnepli fennállásának 90. évfordulóját a Balatongyöröki Önkéntes Tűzoltó Egyesület (Hamutíprók).

img_0787.jpgimg_0797.jpg

 

Felvonulás után nem sokkal el is készült a főzőversenyre benevezett ételünk, melyet egyik hőős bajtársunk „kreativitásának” köszönhetően fel is díszítettünk J

Fél 3 magasságában láthattunk egy nagyszerű vidám hagyományőrző bemutatót a Miháld csapattól.

Nem sokkal később elkezdődtek a kismotorfecskendő versenyek. Sok induló volt, idén mivel ez volt az első megjelenésünk a rendezvényen nem indultunk, csak „felmértük” a terepet, de azt már ott megállapítottuk, hogy jövőre mindenképp indulni fogunk.

A versenyeknek kb 18.00 óra magasságában vége lett, így felkészültünk az eredményhirdetésre, közben találkoztunk Csabrendek tűzoltóival, akik meghívtak minket a jövő évben rendezésre kerülő tűzoltóversenyükre, természetesen ha szabad lesz az a hétvégékén elfogadjuk a meghívást és ellátogatunk hozzájuk.

Az eredményhirdetés 19.00 órakor kezdődött, kiosztották az érmeket, serlegeket, majd a főzőverseny eredményhirdetése következett. Az első tíz helyezett nevét sorolták fel, és mikor az elsőhöz értek a mi 21-es sorszámunkat mondták be, így nem csak teli élményekkel térhettünk haza a tűzoltónapról, hanem egy főzőverseny első helyezést is bezsebeltünk, mely külön köszönet a „tűzoltófeleségeknek” Iszakné Koszorús Juditnak és Horváthné Hargitai Piroskának!

img_0829.jpg

 

 

Képek a galériában valamint  a facebook oldalon: http://www.facebook.com/media/set/?set=a.136842309737680.36289.100002357357112

 

A mappában található képek előnézete 2011. 07. 30. Balatongyörök