Aschau Sportnap
2011. október 1-jére meghívást kaptunk az ausztriai FF-Aschau társtűzoltó-egyesületünktől egy vidám sportnapra. Délelőtt 11 órakor indultunk el a szertár elöl, és nem sokkal dél után odaértünk, ahol már vártak minket. Üdvözöltük egymást, rövid beszélgetés, majd gyalog elindultunk a helyi iskola füves pályájára. Mivel mindkét egyesületnél szép számmal megjelentünk megegyeztünk, hogy 2-2 csapatot indítunk a kis bajnokságunkba. Vép1 , Vép2, Aschau1, Aschau2 csapatok indultak. A mérkőzések 2x10 percesek voltak, 4+1 fő volt a pályán. A mérkőzések jó hangulatban teltek egy-két meccsen gólgazdag eredmény született. Miután vége lett a körmérkőzéseknek, utána még bepótoltuk az elmaradt meccseket, azaz minden csapat játszott egymás ellen. A végére már elfáradt mindenki, és meg is éheztünk, ezért visszasétáltunk a szertárhoz, ahol gyors tusolás után sült hússal és sült kolbásszal vendégeltek meg minket osztrák barátaink. Ezek után egy hangulatos beszélgetés, csevegés vette kezdetét és ez egészen este 8 fél9ig elhúzódott, ugyanis mi akkor indultunk el hazafelé. Nehezen engedtek el minket, voltak olyan osztrák hölgyek akik semmi pénzért nem voltak hajlandóak kiszállni az autóból, hogy ők jönnek velünk J de végülis 9 óra előtt pár perccel elhagytuk Aschaut, és kb 10 óra fél11 felé hazaértünk.
Videó:
A mappában található képek előnézete Aschau Sportnap






